XXIV. Országos Ajtonyi Istvány Irányítástechnikai Programozó Verseny
A Vesz-Mont 2000 Kft. a XXIV. Országos Ajtonyi Istvány Irányítástechnikai Programozó Verseny egyik fő támogatója volt, ami idén Szegeden került megrendezésre!
A programozó versenyt egy Universal Robots UR5 cobottal szerelt automata cellával támogatta cégünk.
A PLC és a kamera alap programozását Fojtyik Zsolt, a cobot alap programozását Fekete Tamás végezte.
A berendezés felépítését Csongrádon, a Vesz-Mont GROUP egyik tagja, a Plasmatech-Systems Kft. végezte.
 

Berendezés működése:
A betöltő nyíláson keresztül a ping pong labdák (3 színben: fehér, narancssárga, fekete) véletlenszerűen érkeznek be, majd lecsúsznak a felvételi pozícióhoz. Ahol egy kamera felismeri a labda színét. A versenyzők feladata, hogy megadott recept alapján fel kell tölteniük 4 dobozt. A dobot ki kell tolni az UR robot segítségével a szállító pályára majd, el kell juttatni a szállító pálya végére, és egy henger segítségével le kell lökni a görgős pályán. 
A versenyzőknek kellett a különböző recepteket lekezelni, valamint a szükséges hiba jelzéseket vissza jelezni a kezelőnek: 
- doboz kérés
- egymás után 2 nem megfelelő színű labda érkezett a kamera elé
Mivel minden csapatnak egységesen 5 perc ált a rendelkezésére, ezért így a labdák “véletlenszerű” beérkezési sorrendjét a 8 tagú zsűri határozta meg.
A feladat végrehajtására 5 óra állt rendelkezésre a versenyzőknek, és ez alatt az 5 óra alatt összesen 2x 5 perc tesztelési lehetőség ált a rendelkezésükre, adott sorrendben! 
 

Az általunk támogatott feladatot a verseny 3. napján oldották meg a hallgatók, ez volt a 2. technikai feladat a versenyből. Az első napon egy elméleti feladat kidolgozását kellett megoldani a versenyzőknek, míg a 2. napon az evoproszimulációs feladatát kellett megoldani. 

A zsűrik pontozása szerint egy csapatnak sikerült hiba nélkül megoldani a Vesz-Mont által biztosított feladatot: Debreceni Egyetem Műszaki Karának Terminus (Festo PLC) csapata. A csapat végül összesítésben a 3. helyen végzett.
A versenyt végül az Óbudai Egyeteme Óbudai Távolugrók (Omron PLC) csapata nyerte meg a Szegedi Tudományegyetem OmrOFF (Omron PLC) csapata előtt. 
 

A verseny részét képezte egy szakmai bemutató is, ahol a szponzorok képviselőinek volt lehetőségük prezentációt tartani, valamint a cégük által megoldott problémákat, amik érdekesek lehetnek a versenyzőknek, illetve rávilágítanak az iparban felmerülő feladatokra, lehetőségekre! 
A szakmai prezentációban a cégünk és az általunk fejlesztett teszt berendezések (kiemelten a zajmérő) kerültek bemutatásra. 
 
A következő 25 jubileumi versenyt az Óbudai Egyetem fogja rendezni, ahol nem kizárt, hogy újra találkozhatnak a Vesz-Mont 2000 Kft.-vel, a fő támogatók sorában!
 

 
Vissza a hírekhez
2018. Április 19.

Kapcsolat

Személyesen
8248 Nemesvámos
Huszárok utca 3.
Telefonon
Tel.: +36 88 505 730

Írjon nekünk!
sales@veszmont.hu