20 év az ipar élvonalában
Szakmai nappal ünnepeltük fennállásunk 20. évfordulóját. A nagyszabású rendezvényen a cégcsoport tagjain kívül beszállítóink és ügyfeleink képviselői is nagyszámban részt vettek. A rendezvénynek az új nemesvámosi sportcsarnok adott otthont, ahonnan a vendégeket buszokkal szállítottuk telephelyünkre üzemlátogatásra, ahol különböző technikai standokkal kiegészítve a látogatók megismerkedhettek belső rendszerünkkel és a nálunk készülő berendezésekkel.
 
Fotó: Vehir /  Kovács Bálint
 
"Bár a kezdet a mi esetünkben is viszonylag szerény körülményeket jelentette, arra hamar rájöttünk, hogy másik kategóriában akarunk versenyezni. Olyan hozzáadott értékkel rendelkező gépeket akartunk gyártani, amelyeknél kevesebb versenytárssal kell számolnunk és ahol már nem feltétlenül az ár a döntő szempont. Ehhez évről évre meg kellett újulnunk eszközállományban és tudásban is. Most már szinte egy kezemen meg tudom számolni a velünk összemérhető célgép építő vállalkozásokat Magyarországon. Az elmúlt években mi is törekedtünk arra, hogy minél nagyobb és komplexebb berendezések megépítésére kapjuk megbízásokat, amihez cégcsoport szinten 120 mérnököt tudunk csatasorba állítani. - emlékezett vissza Zentai Tibor, a VESZ-MONT '2000 Kft. ügyvezetője.
 
Zentai Tibor ügyvezető és Szabó Attila, aki a kezdetektől fogva a VESZ-MONT '2000 Kft. alkalmazottja.
Fotó: Vehir /  Kovács Bálint
 
Az ünnepségen beszédet mondott Óvádi Péter országgyűlési képviselő és Sövényházi Balázs, nemesvámos polgármestere is köszönetüket kifejezve Zentai Tibor és a VESZ-MONT '2000 Kft. eddig a térségben végzett munkájáért. A rendezvényen a Grácia Hegedű-trió és Koloszár Csilla pánsípművész szórakoztató műsora mellett a vendégek érdekes technológiákat is kipróbálhattak, pl. kollaboratív robotokat, VR-szemüvegeket, valamint a Pannon Egyetem pneumobilját.

A VESZ-MONT '2000 Kft.  1999 óta működő, mára Magyarország egyik vezető szerepét betöltő folyamatosan fejlődő szereléstechnikai és gépipari vállalkozás. Kedvező vállalási áraink, munkáink minősége és a teljes körű kiszolgálás mind Vevőink igényeit szolgálja.
A mi szakértelmünk az Ön sikere.
Vissza a hírekhez
2019. Június 24.

Kapcsolat

Személyesen
8248 Nemesvámos
Huszárok utca 3.
Telefonon
Tel.: +36 88 505 730
Fax.: +36 88 505 731
Írjon nekünk!
sales@veszmont.hu