Teltház a Modern Gyárak Éjszakáján
Sikeresen, teltházzal zárult pénteken a Modern Gyárak Éjszakája a VESZ-MONT '2000 Kft. nemesvámosi telephelyén.
 
 
Kik az automatizálás motorja? Kik találják ki a gyártósorokat? Miként valósulnak meg azok a berendezések, amelyek a még be sem mutatott autókhoz fogják gyártani az alkatrészeket? Hogyan működik egy nemzetközi piacra is szállító, magyar tulajdonban levő vállalkozás?
 
Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatott a több, mint kétszáz érdeklődő, aki a Modern Gyárak Éjszakáján felkereste telephelyünket. És a válaszok mellett sok más érdekességgel is készültünk. Az érdeklődők csoportos körbevezetésen ismerkedhettek meg a projektalapú célgépépítés és automatizálás folyamatával. Az első állomás a mérnökségen volt, ahol közel 80 fő dolgozik azon, hogy az ötletekből és koncepciókból három dimenziós modellek, azokból pedig gyártási rajzok és működő gépek legyenek. Innen egyenes út vezetett a kereskedelmi és alapanyag raktárba, ahol az általunk készített berendezések az első lépést teszik a fizikai megvalósulás felé. Ebben saját fejlesztésű alkatrész nyomonkövető rendszerünk, valamint a projekt alapú kezelést helytakarékosan megvalósító, 160 m2 hasznos területű 10 méteres toronyraktárak vannak segítségünkre. Következő állomás a forgácsoló üzem, ahol a hagyományos gépek mellett három- és öttengelyes megmunkáló központok gyártják a nagy többségben saját berendezéseinkbe kerülő alkatrészeket. A látogatók itt szintén találkozhattak a kollaboratív robottal automatizált egyedi alkatrészgyártással. A körbevezetés legérdekesebb eleme egyértelműen az utolsó állomás volt, a közel ezer négyzetméteres szerelőcsarnok, ahol számos, több millió euró értékű berendezés és gyártósor készül egy időben.
 
 
Levezetésként a vendégek összemérhették erejüket az általunk épített, mesterséges intelligenciával felvértezett amőbázó állomással. A program érdekessége, hogy a játékokból folyamatosan tanul és ezáltal fejleszti a saját stratégiáját. Három résztvevőnek sikerült túljárnia a program eszén, ők természetesen jutalmazásban részesültek.
 
 
Tekintse meg galériánkat Facebook oldalunkon.
 
Vissza a hírekhez
2019. November 29.

Kapcsolat

Személyesen
8248 Nemesvámos
Huszárok utca 3.
Telefonon
Tel.: +36 88 505 730

Írjon nekünk!
sales@veszmont.hu